Összeöltözni egy limonádéval, na az a tudomány. 😊 Bár egy ilyen limonádéval nem olyan nehéz, annyi szín van benne, hogy azt #gustavklimt is megirigyelhetné. Mindig is nagyon odafigyeltem arra, hogy mit eszem és mit iszom, de szeretem ha azért a nagy egészségre való törekvés mellett finom is valami. Ez a limonádé az volt. Finom, színes, cukormentes. Frissen facsart narancs alappal készül, majd mehet bele a sok-sok gyümölcs, egy kis menta, egy kis citromfű és kész is a laktató frissítő. 🤗 Mire szépen lassan kiettem belőle az összes gyümölcsöt tényleg nem hagytam helyet az ebédnek, közben jót beszélgettem és, hát egy ilyen színes csodát öröm fotózni is, így kreatívkodhattam kicsit. Átnevezhetnénk Nyugalom szigetnek is ezt a helyet – épp ez jutott eszembe, ahogy eszegettem a limonádémat. Igaz, forgalmas utcák ölelik ezt a kis kávézót, de ha leülsz itt, annyira ki tudsz kapcsolni, hogy valahogy nem érdekelnek a körülötted cikázó autók. 😉
A kicsi kert annyira mesebeli, hogy Micimackó és barátai is eltöltenének itt egy délutánt, de legalább kibérelnék egy piknikre, az tuti. Bent pedig folytatódik a varázslat. Kedves, segtőkész, mosolygós arcok a pultban, mindenhol könyvek sorakoznak a polcokon, az elvihető kávés poharakon kis idézetek, a plafonon elgondolkodtató üzenetek. ☝🏼 Tényleg olyan, mint a Százholdas pagony, csak ez egy létező Kis sziget Eger szívében. ❤️
U.i.: Kávé és süti is volt az asztalomon, de ahogy azt a képek bizonyítják olyan gyorsan elfogyott, hogy be kell érned azzal, hogy finom volt nagyon.